A JÖVŐ MŰHELYE

 

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács és a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa javaslatai
az Oktatási és Kulturális Miniszter részére
az oktatás területén szükséges fejlesztési lépésekről.

A globális társadalmi válság következményeként fenyegető ökológiai katasztrófahelyzet a legsúlyosabb kihívás, amelyre a most felnövekvő nemzedéknek választ kell találnia. Ez világszerte hatalmas felelősséget ró az oktatásra, valamint a kultúraközvetítő rendszereink egészére.

A fenntarthatóság hiányterületei az oktatásban napjainkra láthatóvá váltak: a világ összefüggéseit kutató kíváncsiság felkeltése; az összefüggések feltárását biztosító holisztikus szemlélet formálása; az ismeretek szerves módon történő megszerzéséhez szükséges feltételek kialakítása; a fenntartható társadalomhoz szükséges életvitel ismereteinek elsajátítása; a világot óvó és tisztelő erkölcsiségre való nevelés.

Ezért sürgősen meg kell vizsgálni, hogy az oktatási, valamint a kultúraközvetítő rendszereink megadják-e a kellő segítséget ahhoz, hogy minden állampolgár hiteles képet alkothasson a civilizációs folyamatok környezeti és szociális kölcsönhatásairól, felkészülhessen az ökológiai, illetve társadalmi fenntarthatóság követelményeinek megfelelő életvitelre, s ennek megfelelő értékrendet, készségeket, szokásokat, alakítson ki. Meggyőződésünk szerint ez az iskola társadalmi szerepének újragondolását is kívánja.

Tudásgyárból, piaci értelemben vett szolgáltatásból ismét a szocializáció alapvető színterévé, az egész életen át való tanulás megalapozójává kell válnia: a jövő műhelyévé. Hogy azzá váljon,

-          életszerű, közvetlen kapcsolatot kell kialakítania társadalmi és természeti környezetével,
-          olyan műveltség átadására, olyan készségek, képességek kibontakoztatására kell törekednie, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a társadalom tagjai egymással szót értsenek, közösséget vállaljanak, és felelős döntéseket hozzanak a maguk és a gondjaikra bízottak sorsáról.

E meggyőződés jegyében születtek az alábbi javaslatok.

1. Javasoljuk, hogy a fenntarthatóságot szolgáló oktatás legfőbb tényezőjének magát az iskolai környezetet tekintsék. A szakigazgatás biztosítson megfelelő támogatást, jogi kereteket és szakmai hátteret ahhoz, hogy az oktatási intézmények - szoros együttműködésben a szülőkkel, az iskolafenntartókkal és üzemeltetőkkel – a saját működésüket a környezettudatosság, a fenntarthatóság és az ökológiai tudatosság követelményei, valamint a közösségi, társadalmi felelősség értékei szerint alakíthassák, az óvodától kezdve az egyetemig.
2. Javasoljuk a tanulók erdei iskolában való részvételének szakmai, jogi és anyagi támogatását, az iskolákat, az oktatást segítő intézményeket (múzeum, könyvtár, nemzeti park stb.), szolgáltatókat, felsőoktatási intézményeket, szakmai műhelyeket is bevonó széleskörű hálózatának újjászervezését, módszertani és koordinációs központjának kialakítását.
3. Javasoljuk, hogy a helyi társadalom és a helyi természeti környezet, mint tanulási, nevelési színtér, a környezet életében való részvétel, mint képzési módszer váljon minden iskola pedagógiai programjának kötelező részévé.
4. Javasoljuk, hogy a szakképzés rendszerének felülvizsgálata során készüljenek minden területre olyan oktatási programok, amelyek a fenntarthatóság pedagógiai célkitűzéseit az adott szakterület sajátosságaira alkalmazzák.
5. Javasoljuk a jelenismereti tárgyak (társadalomismeret, állampolgári nevelés, etika, valamint a vallási ismeretek) tantervi, iskolai helyzetének megerősítését.
6. Javasoljuk az egyetemi rendszerünkben alárendelt szerepet játszó pedagógiai szakok és intézmények megerősítését, az ott folyó képzés tartalmának felülvizsgálatát, minőségének javítását, szigorú értékelési követelmények érvényesítését, minőségi és pályaalkalmassági kritériumok bevezetését a hallgatók felvételénél.
7. Javasoljuk a pedagógusképzés átfogó reformjának szerves részeként a fenntarthatóság pedagógiájának közvetítésére való felkészítést és felkészülést.
8. Javasoljuk a felsőoktatás kimeneti és képesítési követelményeinek és az egyes szakok tanrendjének felülvizsgálatát annak érdekében, hogy a hallgatók mind az alapképzettség megszerzése során, mind a mesterképzésben felvehessenek az adott szak profiljába vágó, ökológiai szemléletű, a fenntarthatóság problematikáját érintő kurzusokat.
9. Javasoljuk a fenntarthatóság pedagógiájához kapcsolódó meglevő kutató és fejlesztő műhelyek, valamint nevelési hálózatok (Ökoiskola, Zöld Óvoda) bázisán egy szakmai módszertani koordinációt ellátó intézmény létrehozását.

Budapest, 2009. október 16.

A javaslatok indoklása és kifejtése

Az Európai Unió ismételten deklarálta elkötelezettségét a fenntarthatóság elvei mellett, és tudatában van annak, hogy ezeknek az elveknek az átültetése a gyakorlatba többé nem tűr halasztást. Ezért a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa, utóbb a Tanács által életre hívott Társadalmi Tudatosság Albizottság napirendre tűzte, megvitatta és elfogadta a fenntartható fejlődés legfontosabb kulturális és közoktatási feltételeinek megteremtésével kapcsolatos állásfoglalását. Ennek szellemében készült az alábbi tervezet, amely tartalmazza operatív javaslatainkat az oktatásügy területén rövid távon megvalósítható intézkedésekre. A javaslataink támaszkodnak a környezeti nevelés, a demokráciára nevelés, a projektoktatás, a globális nevelés, egészségnevelés, erkölcsi nevelés és egyéb előre mutató pedagógiai kezdeményezések terén eddig elért eredményekre. Megvalósításuk esetén a fenntarthatóság pedagógiája kellőképpen érvényesül hazai közoktatásban, így hozzásegíti az oktatás, tanulás szereplőt ahhoz, hogy képesek legyenek a világ egészét rendszerben, összefüggéseiben látni, értelmezni, mélyíti az ökológiai tudatosságot, valamint az ebből következő aktív és felelős cselekvésmódokat. Javaslataink tartalmi, módszertani, szervezeti változtatásokra irányulnak, és tudomásunk szerint összhangban állnak a hazai közoktatás törvényes kereteivel, működésmódjával. Olyan kulcskérdésekre összpontosítanak, amelyek kiindulópontjai lehetnek e nagy és bonyolult rendszert átható változásoknak. Maguk a javaslatok is rendszert alkotnak, és csak akkor járnak a kívánt eredménnyel, ha egységes elgondolás részeként kerülnek bevezetésre. Az alábbiakban az operatív elemekre szorítkozunk.

A fenntarthatóság pedagógiájának legfontosabb színterei és az ebből következő tennivalók:

A fenntarthatóság pedagógiája az emberi életminőség fenntartásáért elsősorban egymással és a környezettel szemben felelős és kíméletes magatartás kialakítását szolgálja, s az ennek megfelelő szokások, készségek, értékrend elsajátíttatása áll a középpontjában. A képző, tanulást segítő tevékenység közvetlenül a gyakorlatra irányul, szemléletességre törekszik és olyan programokon keresztül valósul meg, amelyek tág teret adnak a tanulók aktivitásának, a személyes részvételhez kapcsolódó, élményszerű tapasztalatszerzésnek, tudván, hogy ezt semmi nem pótolhatja az attitűdformálás, szokásalakítás, érzelmi elköteleződés terén.

Az iskola ökológiája

1. Javasoljuk, hogy a fenntarthatóságot szolgáló oktatás legfőbb tényezőjének magát az iskolai környezetet tekintsék. A szakigazgatás biztosítson megfelelő támogatást, jogi kereteket és szakmai hátteret ahhoz, hogy az oktatási intézmények - szoros együttműködésben a szülőkkel, az iskolafenntartókkal és üzemeltetőkkel – a saját működésüket a környezettudatosság, a fenntarthatóság és az ökológiai tudatosság követelményei, valamint a közösségi, társadalmi felelősség értékei szerint alakíthassák, az óvodától kezdve az egyetemig.

Ennek lehetőségei számosak, és a környezettakarékos megoldások legalább annyira járnak megtakarítással, mint többletköltséggel, legfeljebb az átállás igényel fokozott figyelmet. Ezen a téren a helyben termelt élelmiszerekre épített közétkeztetéstől a hulladék újrahasznosításán át a megújuló forrásokra és takarékosságra épülő helyi energetikai rendszerekig, a büfé kínálatának megreformálásától a tankönyvek újrahasznosításáig, a fűtéstől a vízháztartásig a lehetőségek szinte végtelen sokasága áll rendelkezésre. Emellett felismerteti az intézmény, illetve a helyi és globális környezet közötti kapcsolatokat, egymásrautaltságot. Az iskolai-óvodai élettér ökológiája az óvodában és az első négy iskolai évfolyamon elválaszthatatlanul összekapcsolódik a tanulói foglalkozásokkal: környezeti nevelés címén a gyerekek mindenekelőtt az iskolai környezetet „tanulják”, és e környezet által sugalmazott magatartásmintákat tesznek magukévá. A felsőbb évfolyamokon pedig az iskola működése lesz a tanulók számára a környezettudatos, szolidáris együttműködés mintája, a demokrácia gyakorlóterepe. Ezért létfontosságú, hogy az intézmény működése, tanáraik viselkedése összhangban legyen a fenntarthatóságról szóló tanítással. Mindehhez elengedhetetlen a jogi, szakmai és anyagi támogató rendszer kidolgozása, ami elősegíti az oktatási infrastruktúra - a fenntarthatóságot középpontban állító - átalakítását. A folyamatnak az egyetemeken kell elkezdődnie, hogy a jövő pedagógusai felkészülhessenek, a mostaniak pedig hiteles mintát kapjanak az iskola életének megszervezésében rejlő pedagógiai lehetőségek kiaknázásához. A rendszer működésének keretét egy „fenntarthatóságra nevelési” kötött normatíva megjelenése biztosíthatja, melyből a fenntarthatóságra nevelés céljainak eléréshez nélkülözhetetlen továbbképzések, infrastrukturális fejlesztések, és pedagógiai tevékenység válnának szigorú minőségbiztosítás mellett finanszírozhatóvá. Mindehhez elengedhetetlen az iskolafenntartókkal, illetve az iskolafenntartók nagyrésze felett irányítási jogköröket gyakorló Önkormányzati Minisztériummal való folyamatos együttműködés.

Erdei iskola

2. Javasoljuk a tanulók erdei iskolában való részvételének szakmai, jogi és anyagi támogatását, az iskolákat, az oktatást segítő intézményeket (múzeum, könyvtár, nemzeti park stb.), szolgáltatókat, felsőoktatási intézményeket, szakmai műhelyeket is bevonó széleskörű hálózatának újjászervezését, módszertani és koordinációs központjának kialakítását.

A központ feladata legyen az iskolán kívüli fenntarthatóságra nevelés tartalmának, színhelyeinek módszertani fejlesztése, értékelése, a különböző szereplők munkájának összehangolása, a terület szakmai szempontjainak képviselete a jogalkotás és a fejlesztéspolitika kialakításában.A tágabb környezetről szerzett tapasztalatok sajnálatos egyoldalúsága, a természettapasztalat hiánya ma már nem csak a városi gyerekekre jellemző, falusi társaik mindennapjaiból sok esetben ugyanúgy hiányzik az élő természeti környezettel való találkozás élménye. Ugyanilyen fájdalmas tapasztalatunk a virtuális világban felnövekvő nemzedék döbbenetes tájékozatlansága saját kulturális örökségét illetően. Ezért az iskolafalakon kívüli pedagógiai lehetőségek jelentőségét nem lehet túlbecsülni.

Az erdei iskolák, kirándulások, nyári táborozások gondolkodás-, attitüd- és jellemformáló jelentősége abban az életkorban a legnagyobb, amikor a tanulók tapasztalataik tudatosítására, az összefüggések önálló felismerésére egyre nagyobb mértékben képesek: az 5-8. évfolyamon. Ahhoz azonban, hogy az iskolán kívüli helyzetekben a pedagógusok felkészült vezetői lehessenek diákjaiknak, meg kell ismerniük e sajátos tevékenységek módszertanát. Ezt a tanárképzésben és továbbképzésben jelentőségének megfelelően kell kezelni: könnyen hozzáférhető, “pedagógusbarát” programok, segédletek, információk sokaságával kell segíteni a tanárok felkészülését, hogy az számukra is élmény legyen, ne terhes pluszfeladat. Az iskolán kívüli programokra és ezek előkészítésére fordított munkaidőt a pedagógusok órakeretében természetesen el kell ismerni. Itt jegyezzük meg, hogy a fenntarthatóságra nevelés tevékenységei kiváló lehetőséget nyújtanak a nem szakrendszerű oktatás számára kötelezően fenntartott órakeret kihasználására.

Kapcsolat a helyi társadalommal

3. Javasoljuk, hogy a helyi társadalom és a helyi természeti környezet, mint tanulási, nevelési színtér, a környezet életében való részvétel, mint képzési módszer váljon minden iskola pedagógiai programjának kötelező részévé.

Iskolarendszerünk univerzalista hagyományai akadályozzák a valóságos természeti, illetve szociokulturális környezettel való eleven kapcsolattartást. Így az ezekben rejlő pedagógiai lehetőségek is kiaknázatlanok maradnak, pedig a gyerekek ezeken keresztül győződhetnének meg a „non scolam sed vitam...” igazságáról. A helyi viszonyokra és adottságokra épülő programok, témák, foglalkozások értelemszerűen megsokszorozzák a tanulási motivációt, rávilágítanak a tények és értékek, ismeretek és érzelmek, elmélet és gyakorlat, tudás és felelősség közötti elválaszthatatlan összefüggésre. Megismertetik, megértetik a helyi feladatokat, problémákat, megoldásokat keresnek, így készítenek fel a helyi közösségért érzett felelős felnőtt szerepekre.

Szakképzés

4. Javasoljuk, hogy a szakképzés rendszerének felülvizsgálata során készüljenek minden területre olyan oktatási programok, amelyek a fenntarthatóság pedagógiai célkitűzéseit az adott szakterület sajátosságaira alkalmazzák.

Ennek haszna túlmutat szűkebb témánkon: alkalmat ad arra, hogy a szakképzést kísértő technicista egyoldalúságot ellensúlyozza, és a figyelmet a szaktudás és a szakmai tevékenység társadalmi értelmére, természeti összefüggéseire irányítsa. Sokat segíthet ebben, ha a szakmai gyakorlatok feladatait és színhelyeit úgy választják meg, hogy azok közvetlenül kapcsolódjanak a helyi társadalmat foglalkoztató témákhoz, tennivalókhoz, és azokra kínáljanak környezeti és társadalmi szempontokat összefüggéseiben elemző tudatos választ. Illetve amennyiben a 9-10. osztályban az ún. szakmaorientációs órákat az adott szakterület fenntarthatósággal kapcsolatos sajátosságainak megfelelő tartalommal töltik meg, akkor ebben az esetben a hallgatók számára az ökológiai felelősség és a szakszerűség összekapcsolása nem elvont követelmény lesz, hanem a gyakorlatban elsajátított tapasztalat.

A környezeti nevelés végzetes féloldalasságának korrigálása

5. Javasoljuk a jelenismereti tárgyak (társadalomismeret, állampolgári nevelés, etika, valamint a vallási ismeretek) tantervi, iskolai helyzetének megerősítését.

A környezeti nevelés a hazai gyakorlatban a természettudományok, elsősorban a biológia tanítás belügye lett, és mivel a fenntarthatóság pedagógiájának fogalma általában a környezeti nevelésen keresztül érkezik az iskolákba, amíg ezen nem változtatunk, a kitűzött pedagógiai célok elérhetetlenek maradnak. A társadalmi gyakorlat által megfogalmazott sürgető igény ugyanis elsősorban nem természeti folyamatok jobb megértetésére vonatkozik, hanem egy következményeit tekintve földtörténeti léptékű, azonban eredetében nyilvánvalóan társadalmi, ha úgy tetszik, kulturális probléma értelmezésére. A fenntarthatóság pedagógiája a technikai civilizáció, a fogyasztói életmód, a mediatizált tömegkommunikáció, a gazdasági globalizáció, a népességrobbanás és a világszegénység kihívására keres választ. S ezt annak a tudatában teszi, hogy az élővilág gazdag sokféleségét, a természeti rendszerek megújuló képességét fenyegető katasztrofális változásokért a ma élő emberiség felelős. Civilizációnk fennmaradása múlik azon, hogy sikerül-e gondolkodásunk, életvitelünk, céljaink és eszközeink megváltoztatásával a javában zajló katasztrófát mérsékelni. Nemcsak a természetről, de mindenekelőtt a jóról, a szépről, a társadalmi igazságosságról, a helyes megismerésről (valamint magáról a fejlődésről és a fenntarthatóságról) alkotott, részben elavult fogalmainkat kell ehhez felülvizsgálnunk. Az új kérdések és az új belátások elsősorban a történelem, a társadalomismeret, az emberismeret és etika, jelenismeret, filozófia, vallásismeret, médiaelmélet, gazdasági ismeretek, háztartástan tantárgyak illetékességi körébe tartozhatnának, de elképzelhető, hogy a fő szerep éppenséggel a művészetpedagógiát illetné, ami idővel kikényszerítheti e terület újradefiniálását. A fenntarthatóság pedagógiája nem a múltra, következésképpen nem befejezett tényekre és kész ismeretekre, közmegegyezéses igazságokra vonatkozik. Elsősorban a jövőre irányul, egy olyan jövőre, amely az emberiség történetében először került veszélybe globális méretekben.

Ennek a fordulatnak a pedagógiai jelentőségét nem lehet eltúlozni. Az iskolai tevékenység középpontjába ettől kezdve a kész tudás átadása helyett az igazság keresése kerül, a bevált minták elsajátíttatásáról a hangsúly áttevődik a felkészülésre: felkészülésre egy ismeretlen, kockázatos jövőre. A kihívás – amit megkerülni nem, legfeljebb lekésni lehet - lényege, hogy az iskola létjogosultságát többé nem az oktatás biztosítja („megtanítani, hogy mi van”). Az iskola új legitimációra tesz szert – vagy elhúzódó legitimációs válságra kell berendezkednie – mint a párbeszéd és a közösségformálás színtere, s nem csak az ismeretátadásé. Ez a párbeszéd pedig a közös cselekvéshez nélkülözhetetlen egyetértés és együttműködés kereteiről, céljáról és értelméről szól majd („eldönteni, hogy mi legyen”). A közoktatás a szocializáció alapvető színterévé válik, távol a „szolgáltató” iskola elképzelésétől.

A fordulat trójai falova volt más progresszív pedagógiai kezdeményezések mellett a környezeti nevelés is. Képviselőinek immár színt kell vallaniuk, az oktatásirányításnak pedig tudatosítania kell, hogy a fenntarthatóság pedagógiai igénye nem korlátozódik „szakmásítható” új tartalmak befogadására – bár mi még ezzel is adósak vagyunk -, hanem a közoktatás feladatainak újragondolását tűzi napirendre.

Javasoljuk első lépésként a jelenismereti tárgyak tantervi helyének megerősítését. A társadalomismeret, állampolgári nevelés, etika, jelenismeret modultárgyakként szerepelnek a kerettantervi szabályozásban. Megállapítható, hogy az órakeret szűkítése, a tanárokra nehezedő terhek sokasága, valamint az iskolafenntartók küszködése a szigorodó finanszírozási feltételekkel oda vezetett, hogy az 1996-ban elfogadott Nemzeti Alaptantervnek ezek a legfontosabb tartalmi innovációi gyakorlatilag kiszorultak a közoktatásból. Rehabilitációjuk rendszer-elvű újragondolást igényel, és mi, élve az alkalommal, éppen ezt szorgalmazzuk. A társadalmi ismeretek terén a fenntarthatósággal kapcsolatos tudás, készségek, problémaérzékenység és érték-elkötelezettség nem fejleszthető egyetlen tárgy keretei között. Javasoljuk a 9-12. évfolyamon egymásra épülő jelenismereti, fenntarthatósági modulok kialakítását és kötelező bevezetését. Ennek elemei évfolyamonként, az életkori sajátosságokhoz alkalmazkodva az alábbiak lehetnek:

-          az egészség, a háztartás és a helyi közösség ökológiája
-          állampolgári és társadalmi ismeretek
-          emberismeret, etika, vallásismeret
-          jelenismeret (fenntarthatóság és globalizáció).

Javasoljuk, hogy haladéktalanul kezdődjék meg a képzési programok kidolgozása, a szükséges segédanyagok összegyűjtése illetve elkészítése, pedagógiai kísérletekben történő tesztelése. Ezzel párhuzamosan, az implementációs munka részeként és nem végeredményeként ezek a tárgyak jelenjenek meg a pedagógusképzésben, valamint a továbbképzések rendszerében, és kezdődjön meg a szakos tanárképzés/képzések képesítési követelményeinek kidolgozása. A komplex feladat megköveteli a tevékenységek összehangolását. Ennek felelőse a fentebb javasolt szakmai koordinációs intézmény lehetne. A rendszer-szerű fejlesztés alapja a Nemzeti Alaptantervben kiemelt fejlesztési feladatként megjelölt környezettudatosságra nevelés tartalmának (és elnevezésének) megújítása lehetne, amely egyértelművé tenné, hogy abban a társadalomtudományok legalább annyira illetékesek, mint a természettudományok.

Tanárképzés

6. Javasoljuk az egyetemi rendszerünkben alárendelt szerepet játszó pedagógiai szakok és intézmények megerősítését, az ott folyó képzés tartalmának felülvizsgálatát, minőségének javítását, szigorú értékelési követelmények érvényesítését, minőségi és pályaalkalmassági kritériumok bevezetését a hallgatók felvételénél.

7. Javasoljuk a pedagógusképzés átfogó reformjának szerves részeként a fenntarthatóság pedagógiájának közvetítésére való felkészítést és felkészülést.

Kiterjedt nemzetközi összehasonlító vizsgálatok tanúsítják immár, hogy az eredményes oktatási rendszereket az eredménytelenektől nem tartalmuk, nem a szabályozás módja, nem az iskolaszerkezet és nem is a finanszírozás különbözteti meg, hanem ezek együtt, de leginkább az, hogy az illető országban, illetve az adott programhoz sikerült-e a pedagógiai munka számára megnyerni a legjobb egyetemek legtehetségesebb hallgatóit, és ezeket megfelelően felkészíteni feladataikra. Magyarországon erre kísérlet sem történt. Ezért javaslataink ezen a ponton óhatatlanul általános oktatáspolitikai kérdéseket érintenek, melyek rendezése elengedhetetlen előfeltétele annak, hogy oktatási rendszerünk alkalmassá váljon azokra az újításokra, amelyeket a fenntarthatóság pedagógiai szemléletére való áttérés megkíván.

Ha nemzetközi szerződésekben és nyilatkozatokban vállalt, törvénybe iktatott kötelezettségeinknek meg akarunk felelni – márpedig ezt diktálják saját elemi érdekeink is –, és nem látszat-intézkedésekre kívánunk költségvetési forrásokat pazarolni, akkor a munkához nem kezdhetünk máshol, mint a tanárok felkészítésénél és együttműködési készségük megnyerésénél. Ennek kiindulópontja a megfelelő képzések és továbbképzések létrehozása. Ennek azonban súlyos intézményi előfeltételei vannak:

-          Az egyetemi rendszerünkben alárendelt szerepet játszó pedagógiai szakok és intézmények megerősítése, az ott folyó képzés tartalmának felülvizsgálata, minőségének javítása, szigorú értékelési követelmények érvényesítése, minőségi és pályaalkalmassági kritériumok bevezetése a hallgatók felvételénél - tekintet nélkül egyéb szempontokra -, mivel jelenlegi állapotukban és hallgatóikkal ezek az intézmények általában nem alkalmasak arra, hogy a szakmai innováció műhelyeivé váljanak.
-          A kétéves mesterszakokra korlátozott pedagógusképzés eltörlése, a pedagógus diploma 3+2 vagy inkább 5 éves szakirányú képzéshez kötése.
-          A pedagógusok képzésében a szakmai gyakorlat súlyának növelése.
-          A szakmai továbbképzések akkreditációs eljárásának szigorítása, tudományos megalapozottságuk, gyakorlati hasznosságuk ellenőrzése, a szakirányú továbbképzések műhelyei és az egyetemek közötti szoros, kötelező együttműködés kialakítása.

Ezek után, és csakis ezek után javasolhatjuk a pedagógusképzés átfogó reformjának szerves részeként a fenntarthatóság pedagógiájának közvetítésére való felkészítést és felkészülést:

-          Javaslatainkban jeleztük: az iskolán kívüli pedagógiai tevékenység, a terepmunka, projekt-módszerek, a helyi társadalommal fenntartott életszerű kapcsolatok pedagógiai hasznosítása, a gyakorlatias, élmény-központú, személyes motiváción és elköteleződésen alapuló tanulói tevékenységek segítése, az iskola háztartásának beépítése a környezeti nevelésbe, egyszóval mindaz, amit a fenntarthatóság pedagógiája a tanároktól megkíván, az iskolai gyakorlatban és a tanárképző intézmények tanrendjén egyaránt háttérbe szorul. Alkalmazásukat nem is várhatjuk el olyan pedagógusoktól, akik nem kaptak messzemenő segítséget és erőteljes ösztönzést ahhoz, hogy az új módszereket elsajátítsák, kipróbálják. A segédletekkel, folyamatos konzultációval, szakmai műhelyek hálózatával és könnyen hozzáférhető információval megerősített képzési és továbbképzési rendszerek kialakításában látjuk a legfontosabb eszközt, amely a kívánt módszertani fordulathoz elvezethet.
-          A jelenismereti tárgyak oktatására felkészítő felsőoktatási szak(ok) és szakirányú továbbképzések akkreditációját, a már létező képzőhelyek profiljának megfelelő módosítását javasoljuk annak érdekében, hogy a társadalomtudományi, szociológiai, történész, filozófus, szabadbölcsész stb. alapképzésből kikerülő (és a jövőben remélhetőleg már az alapképzés keretében szakirányú pedagógiai tanulmányokat is folytató) hallgatók az egészség- és háztartástan, társadalomismeret, emberismeret és etika, jelenismeret, vallásismeret, fenntarthatóság és globalizáció tanárai lehessenek. Javasoljuk, hogy a fenti tárgyak tanárainak képzése és továbbképzése olyan pedagógiai mesterszak keretében (is) történjen, ahol az ökológiai szemléletű társadalomelméleti képzés párosul a környezeti nevelésben döntő szerepet játszó korszerű didaktikai ismeretek elsajátításával.

Egyéb felsőoktatás

8. Javasoljuk a felsőoktatás kimeneti és képesítési követelményeinek, és az egyes szakok tanrendjének felülvizsgálatát annak érdekében, hogy a hallgatók az alapképzettség megszerzése során, mind a mesterképzésben felvehessenek az adott szak profiljába vágó, ökológiai szemléletű, a fenntarthatóság problematikáját érintő kurzusokat.

Ennek személyi feltételei jelenleg ugyanúgy nem adottak, mint a nélkülözhetetlen magyar és idegennyelvű szakirodalom és egyéb segédletek. Ezért itt is, ugyanúgy, mint az oktatás alsóbb szintjein, javasoljuk a koordinációs és implementációs feladatokért felelős szakmai műhely kijelölését vagy létrehozását, illetékességének megállapítását és a munkája elvégzéséhez szükséges minimális források biztosítását. Ebben a munkában a Magyar Tudományos Akadémia, a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosi Hivatala, valamint az NFFT együttműködésére számíthatunk.

A felsőoktatási intézmények kutató kapacitásának kihasználásában a fenntarthatósággal kapcsolatos kutatásoknak lényegesen nagyobb szerepet kellene juttatni. Ennek nyilvánvaló közvetlen társadalmi haszna mellett számítunk a kutatásba bekapcsolódó diákok elköteleződésére az ökológiai értékrend mellett, ami jótékonyan befolyásolná a fenntarthatósági paradigma elterjedését a K+F területen.

Intézményi háttér

Kutatás – fejlesztés

9. Javasoljuk fenntarthatóság pedagógiájához kapcsolódó meglevő kutató és fejlesztő műhelyek, valamint nevelési hálózatok (Ökoiskola, Zöld Óvoda) bázisán egy szakmai módszertani koordinációt ellátó intézmény létrehozását.

A fenntarthatóság pedagógiai programja a közoktatás egészét érinti, nem szorítkozhat valamely iskolatípusra vagy tantárgycsoportra. Horizontális alapelvként jelenik meg számos dokumentumban, ám ennek az a veszélye, hogy gazdátlan marad, ténylegesen nincs felelőse. A szervezeti háttér hiánya megmutatkozik már a pedagógiai fejlesztéseket megalapozó kutatómunka és a különböző fejlesztéseket összefogó koordináció elégtelenségében is. A fenntarthatóságra nevelés tartalmát, módszertanát, hatását, fogadtatását, elméleti alapjait stb. illető kutatások nélkül megfelelő stratégia nem alakítható ki, hiányzik a teljesítmények értékelésének alapja, és a pedagógiai beavatkozások sikere, illetve kudarca nehezen értelmezhető.

Ezért javasoljuk a meglevő kutatóműhelyek és környezeti nevelési hálózatok bázisán egy szakmai módszertani koordinációt ellátó intézmény létrehozását, akár az oktatásfejlesztés meglévő szervezeti keretei között, akár attól független státuszban. Az új intézmény feladata volna a környezeti fenntarthatóság pedagógiáját érintő fejlesztések megalapozása, támogatása és összehangolása. E célból

-          kutatásokat, felméréseket kezdeményez és menedzsel
-          gondoskodik róla, hogy a szakmai információk és innovációk minél szélesebb körben váljanak hozzáférhetővé
-          biztosítja, hogy a fejlesztések (hálózatkoordináció, programfejlesztés, segédlet, továbbképzés, monitoring, értékelés stb.) egymással összehangolva, integráltan valósuljanak meg
-          végzi az iskolákban, óvodákban folyó tevékenység monitorozását, gyűjti és közvetíti a bevezetett programokkal kapcsolatos visszajelzéseket
-          a pedagógiai programok résztvevőit konzultációval, tanácsadással segíti, gondoskodik a szakmai párbeszéd fenntartásáról és elmélyítéséről
-          pedagógiai segédleteket készíttet, véleményez, terjeszt
-          továbbképzéseket szervez, közreműködik képzési formák akkreditációjában.

A javasolt intézmény ellátná az ENSZ Fenntarthatóságra nevelés évtized programjainak hazai koordinációját, a különböző pedagógiai területek, kezdeményezések közötti párbeszéd szervezését is, mely feladatnak az évtized felénél járva, annak ellenére nincs intézményi felelőse, hogy Magyarország 2005-ben elfogadta az Évtized programjának megvalósítását célzó Vilniusi kerettervet.

2009. október